Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi nyerte A Dal 2017 második elődöntőjét szombaton. A szakmai zsűri és a nézők döntésével még a Leander Kills és Zävodi + Berkes Olivér, a tévénézők szavazataival a Kállay Saunders Band jutott a döntőbe, amelynek így teljessé vált a mezőnye. A műsorban átadták a legjobb dalszövegírónak járó díjat, amelyet a Leander Kills kapott.
A hétvégén már az elődöntőkkel folytatódik A Dal 2017. Pénteken és szombaton is 9-9 produkció mérkőzhet meg a döntőbe jutásért. A február 18-ai fináléba összesen 8 dal jut be. Ahogy eddig is, úgy most is a közönség dönt egy-egy produkcióról. Az előadók már most keményen próbálnak.
Kanizsa Gina és a Kállay Saunders Band kapta a legmagasabb pontszámot A Dal 2017 második válogatóján, szombaton. Továbbjutott még a Peet Project, Chase és a Mrs Columbo, és a tévénézőknek köszönhetően Szabó Ádám is folytatja a versenyt.
Szombaton a második válogatóval folytatódik A Dal 2017. A Duna és a Duna World csatornán élőben látható showból újabb hat előadó és szám jut az elődöntőbe.
Holtversenyben két együttes, a Leander Kills és a Roma Soul nyerte A Dal 2017 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Singh Viki, a Spoon 21 és Henderson Dávid, a tévénézők szavazataival Benji jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
Kizárták a lányok egyik nagy kedvencét a műsorból.
Színpadi nevén Boggie, közösségi oldalán kívánt boldog új évet az örömhírrel.
Az M1 újra a nézőkkel karöltve keresi az év dalát – jön A Dal 2017, vagyis az idén immáron hatodik alkalommal képernyőre kerülő zenei show, melynek célja, hogy igényes és minőségi magyar dalok szülessenek. Ezek közül egy szakmai zsűri a nézőkkel közösen szavazza majd meg a Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselő művet – a hírcsatorna vendége a téma kapcsán a verseny tavalyi...